Hírek
Ifjabb Tóth nyerte meg az idényzárót!
Finoman vezetett, hogy megérezze az autó egészen apró rezdüléseit is.
Ifjabb Tóth János és Szőke Tamás vasárnap arra használta a több mint másfél perces előnyét, hogy még jobban megismerje a Peugeot 208 T16 R5-öst a Pécs környéki pályákon. Hogy közben megnyerte az idényzáró Mecsek-ralit, ráadásként pedig a power stage-et és az azért járó plusz pontokat is besöpörte?
Éppen ez volt a terv.
Az összetett pontverseny harmadik helyét így se, úgy se fenyegette veszély, viszont győzelemmel zárni az évet… Nos, az megadja a téli szünet alaphangulatát, és persze a lendületet a felkészülésre. „Három gyorsasági szakasz szerepelt a vasárnapi programban, amelyek során próbáltuk beosztani az előnyt, és vigyázni az autóra. Meg aztán a magam részéről igyekeztem hasznosítani a verseny előtti teszt tapasztalatait: hétfőn hazánkban járt Paolo Andreucci, aki olasz bajnok ezzel az autóval, és tudtam vele menni néhány kilométert. Érdekes volt látni, hogy ő miként kezeli az autót, s átgondolni, hogy én mit csinálok másként. Próbáltam változtatni, és valamelyest sikerült is, mert rájöttem néhány apró trükkre. Úgy gondolom, most végre rajta vagyunk a jó úton, amelyen mehetnénk tovább” – mondta a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János, akinek azért nem volt teljesen sima a vasárnapi napja, mert az első gyorsasági szakasz után furcsa hangot kezdett adni a kocsi váltója. Legalábbis ők úgy hallották, s ez elég volt ahhoz, hogy visszavegyenek egy kicsit a tempóból. „Nem használtam a rajtprogramot és a megszokottnál finomabban fékezgettem és váltogattam vissza. Csak alapjáraton lehetett hallani a szokatlan zajt, és végül nem is lett belőle baj, sikerült megnyernünk az utolsó szakaszt és a versenyt.
Nagyon örülök neki, főleg azért, mert ez tényleg egy nagyon nehéz futam volt. A szombati folyamatosan változó körülményekkel, a sötéttel, a ritmusváltásokkal, a sáros utakkal. A gumiválasztás nagy fejtörést okozott, de nekünk mindig szerencsénk volt, és remek abroncsokat is kaptunk a Pirellitől” – mondta ifjabb Tóth, akinek a vegyes talajú Fehérvár-rali után ez volt a második futamgyőzelme a szezonban.
„Hosszú, de tapasztalatokkal teli hétvége van mögöttünk, de a szombat esti utolsó két gyorsaságit leszámítva – amelyek tényleg emberpróbálóak voltak – nagyon élveztük az egészet. Ma arra kértem Janit, hogy próbáljuk beosztani a másfél perces előnyünket, s bár tudom, hogy nem könnyű így autózni, azért mindent megtettünk. Az utolsó gyorsaságin már elkezdett élvezetből menni, érezte, mennyire stabil a Peugeot, úgyhogy akkor már kimondottan vissza kellett fogni. Ezen a versenyen is sokat tanultunk a gumikról, a csapat tökéletesen dolgozott, köszönet az egész éves munkájukért, és köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy versenyezzünk. Három év kihagyás után Jani két futamgyőzelemmel és összetett harmadik hellyel tért vissza, ami szerintem remek eredmény.
Reméljük, az autó tovább fejlődik és az idei tapasztalatokkal felvértezve jövőre mi is még jobbak leszünk” – mondta a Peugeot Total Hungária Rallye Team navigátora, Szőke Tamás. Ifjabb Tóth is egyetértett vele: „Nincs okunk szomorkodni a harmadik hely miatt – főleg, hogy volt két nullás versenyünk, amelyekből le kell vonni a tanulságot, és jövőre még jobban felkészülni…”
49. MECSEK-RALI, AZ OB 7. FUTAMA, PÉCS
Abszolút végeredmény: 1. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot Total Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5) 1:43:32.9, 2. Kazár, Ferencz (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9 R4) 1:28.1 perc hátrány, 3. Bútor, Tagai R. (Dynamic Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo10) 2:28.7 p h.