Hírek

PECHITO LÓPEZ DUPLA GYŐZELMET ARATOTT A NÜRBURGRINGEN

A nyitó futamon megszerzett győzelme után José María López a fő megmérettetésben is legyőzhetetlennek bizonyult. A Nürburgringen aratott dupla győzelemmel az argentin pilóta hatalmas lépést tett a világbajnoki cím megszerzése felé. A Citroën előnye is tovább nőtt a konstruktőrök versenyében.

A FIA WTCC két futamára még ragyogó napsütésben került sor – alig néhány órával azelőtt, hogy az Eifel-hegységre zúduló hatalmas jégeső miatt félbe kellett szakítani a 24 órás nürburgringi viadalt.
A nyitó futamon Yvan Muller a 8., José María López pedig a 9. helyet foglalhatta el a rajtrácson. A Citroën Total csapat pilótái már az első kanyarok után átverekedték magukat a középmezőnyön, és felzárkóztak Tiago Monteiro, Mehdi Bennani és Thed Björk mögé. Bennani már az első körben kezdett veszíteni a lendületből, így a nyomában autózók sorra leelőzték. Utána Björk esett ki, akinek az autójából távozó olaj Yvan C-Elysée-jének szélvédőjét is összekente.
A harmadik, egyben utolsó kört Monteiro, Muller és López sorrendben kezdte meg az élboly – arra várva, hogy majd a végső hosszú egyenes szakaszon eldöntik a küzdelmet. Tiago Monteiro kicsúszása azonban hatalmas felfordulást okozott: Yvan már nem tudta elkerülni vele az ütközést. Pechito éppen ki tudta kerülni a két kiesett éllovast, így elsőként száguldhatott át a célvonalon Tom Chilton előtt, aki az SLR csapat egyik Citroën C-Elysée WTCC volánja mögött diktált komoly versenytempót.

A két futam között az autókat nem vitték be a bokszutcába, így a szerelők meg sem próbálhatták megjavítani Yvan autóját a fő versenyre. Ezen José María López indulhatott az első rajthelyről, Michelisz Norbert, Tom Chilton és Rob Huff előtt.
A piros lámpák kialvásakor Michelisz Norbert csípte el legjobban a rajtot, így megelőzte a pole pozícióból induló ellenfelét. Ám José María López már azelőtt átvette a vezetést, hogy a Nordschleife szakaszhoz értek, és még egy kis előnyt is kiharcolt magának. Michelisz mögött Chilton és Huff küzdött a dobogós helyekért.
José María López a verseny mindhárom napján meg tudta őrizni előnyét, miközben a gumiabroncsok kopására is odafigyelt. A fő futamon is maga mögé utasította Micheliszt és Chiltont, aki hősiesen állta Huff rohamait.
José María López a FIA WTCC-s karrierje során másodszor szerezte meg a maximális 55 pontot. Ezzel Pechito már 69 pontra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben Tiago Monteiróval szemben. Yvan
A nyitó futamon megszerzett győzelme után José María López a fő megmérettetésben is legyőzhetetlennek bizonyult. A Nürburgringen aratott dupla győzelemmel az argentin pilóta hatalmas lépést tett a világbajnoki cím megszerzése felé. A Citroën előnye is tovább nőtt a konstruktőrök versenyében.
2
Muller a hatodik helyet foglalja el a rangsorban Huff, Michelisz és Bennani mögött. Hasonló előnyt kiharcolva a konstruktőrök versenyében is a Citroën áll az élen.
A németországi futammal a szezon közepéhez érkezett a túraautó-világbajnokság, amely Oroszországban, a moszkvai versenypályán folytatódik június 11– 12-én.

NYILATKOZATOK:
Yves Matton (a Citroën Racing igazgatója): « Egyfelől kissé csalódottak vagyunk Yvan kiesése miatt. Egészen addig kiváló hétvégét tudhatott maga mögött, rengeteget fejlődött a tavalyi évhez képest. Sajnos ezúttal ismét szerencsétlenül járt, rajta kívülálló körülmények miatt nem tudott jó eredményt elérni. Bízunk benne, hogy a következő futamok számára is szerencsésebben alakulnak. Pechito bizonyította profizmusát és megszerezte a győzelmet az első futamon, majd a rajt körüli nehézségek ellenére a másodikon is az élen végzett. A pole pozícióval, a új WTCC pályarekorddal és a két futamgyőzelemmel kivételes hétvégét tudhatunk magunk mögött, hiszen megszereztük a maximálisan elérhető pontszámot. Az összes Citroën számára kedvezően alakult a végeredmény, köszönhetően Pechito és Tom Chilton pontjainak. Néhány futam alatt Tomnak sikerült hozzászoknia a Citroën C-Elysée WTCC-hez, így számára is remekül alakult a hétvége, már az első szabadedzéseken is a legjobbak között szerepelt. Tom szintet lépett, és ez jó előjel a szezon folytatására nézve. »
José María López: « Egészen kölönleges érzés ezen a pályán megszerezni mindkét futamgyőzelmet. 2014-ben Termas de Río Hondo-ban már sikerült dupláznom, de erről most álmodni sem mertem, főleg nem 80 kg nehezékkel. Az első futamgyőzelmet nem igazán tudtam átérezni, mivel nem magamtól kerültem győztes pozícióba: nem sikerült leelőznöm Yvant az egyenes szakaszon. Láttam Tiago kicsúszását, nagyon megrázó volt, a másodperc törtrésze alatt kellett reagálnom. Örülök, hogy Tiago és Yvan is sértetlenül megúszta. A fő futamon jól indultam, de Norbinak még jobban sikerült a rajtja, meglepődtem, mikor magam előtt láttam. Vissza tudtam szerezni az elsőséget, utána pedig sikerült eltalálnom a megfelelő ritmust az autó és a gumik kíméléséhez. Elérkeztünk a szezon feléhez, a hétvégén begyűjtött 55 pont hatalmas előnyt jelent nekem az összesítésben. Mostantól már a többieknek kell kockáztatniuk, ha le akarnak előzni. »
Yvan Muller: « A nyitó futam egész jól indult. Az első kört kicsit nehezítette, hogy a Björk autójából távozó olaj összekente a szélvédőmet. A kiesésével viszont megörököltem a második helyet, ami egész jónak számít ahhoz képest, hogy a nyolcadik helyről indultam. Tudtam, hogy ha Tiago Monteiro nyomában maradok, a szívóhatásnak köszönhetően meg tudom előzni az utolsó hosszú egyenes szakaszon. Sajnos Tiago közel 250 km/h sebesség mellett defektet kapott egy kanyarban. Az autója előbb a falnak ütközött, majd visszacsúszott a pálya közepére. Én a kerekeket blokkolva fékeztem, de már nem tudtam elkerülni az ütközést. Nagyon féltem, hogy egy másik versenyző belémrohan, de szerencsére nem így történt, és sértetlenül megúsztuk a balesetet. »

EREDMÉNYEK

NYITÓFUTAM
1.José María López (Citroën C-Elysée WTCC)
2.Tom Chilton (Citroën C-Elysée WTCC)
3.Michelisz Norbert (Honda Civic WTCC)
4.Rob Huff (Honda Civic WTCC)
5.Mehdi Bennani (Citroën C-Elysée WTCC)
6.Hugo Valente (Lada Vesta WTCC)
7.Gabriele Tarquini (Lada Vesta WTCC)
8.Fredrik Ekblom (Volvo S60 Polestar)
9.Nick Catsburg (Lada Vesta WTCC)
10.Sabine Schmitz (Chevrolet RML Cruze TC1)
Legjobb idő : Tom Chilton 8’47’’586

FŐFUTAM

1.José María López (Citroën C-Elysée WTCC)
2.Michelisz Norbert (Honda Civic WTCC)
3.Tom Chilton (Citroën C-Elysée WTCC)
4.Rob Huff (Honda Civic WTCC)
5.Mehdi Bennani (Citroën C-Elysée WTCC)
6.Nick Catsburg (Lada Vesta WTCC)
7.Fredrik Ekblom (Volvo S60 Polestar)
8.Thed Björk (Volvo S60 Polestar)
9.Gabriele Tarquini (Lada Vesta WTCC)
10.Hugo Valente (Lada Vesta WTCC) Legjobb idő : Mehdi Bennani 8’48’’463

PILÓTÁK BAJNOKSÁGA
1.José María López 193 pont
2.Tiago Monteiro 124 pont
3.Rob Huff 122 pont
4.Michelisz Norbert 120 pont
5.Mehdi Bennani 103 pont
6.Yvan Muller 83 pont
7.Tom Chilton 78 pont
8.Nick Catsburg 62 pont

KONSTRUKTŐRÖK BAJNOKSÁGA
1.Citroën 447 pont
2.Honda 378 pont
3.Lada 205 pont
4.Volvo 111 pont

Citroen