Hírek

Győzelemmel folytatta Kis Pál Tamás

A hazai rallycross bajnokság második futamát is megnyerte Kiss Pál Tamás, és ezzel két futam után az élen áll a pontversenyben.

A vártnál is küzdelmesebben alakult az Oláh-Gumi Húsvéti Rallycross Parádé a magyar bajnok számára. Kiss Pál Tamás és a SPEEDBOX Racing Team a hibátlan bajnoki első forduló, és egy fantasztikus Eb második hely után érkezett a RabócsiRingre. Az előfutamok azonban kisebb hidegzuhanyként indultak a csapat számára.

„A barcelonai verseny és az azt követő teszt után nyugodtak voltunk, mert sikerült tökéletesen beállítanunk a Peugeot 208 WRX-et. Máriapócson aztán újra kiderült, hogy mennyire összetett sportág a rallycross. A spanyolországi beállítások egyáltalán nem működtek, az ott álomszerűen viselkedő autó most lassabb volt mint tavaly, így az első előfutamon nemcsak a kedvezőtlen sorsolás miatt végeztem a második helyen.” – mondta Kiss Pál Tamás a vasárnapi első előfutamról.

A csapat rögtön elkezdte keresni a megoldást, és a tavalyi adatok alapján módosította a beállításokat. A hétfői előfutamokon folyamatosan javult az autó, de újra csak a második helyre volt elég a tempó.

„Hétfőn a második előfutamon már sokat javultunk, és a rajt után két olyan lehetőség is volt, amikor be is tudtam volna szúrni Kárai Tomi mellé, de nem akartam kockáztatni egy esetleges ütközést. Kettőnk sebessége kiemelkedett a mezőnyből, így tudtam, hogy az előfutamok után a második helyen is csak egyetlen pontot veszíthetek, a bajnoki címvédéshez pedig sokszor okosnak is kell lenni, nem csak gyorsnak. A beállításaink is folyamatosan javultak, és a harmadik előfutam végén már éreztem, hogy a két körrel hosszabb döntőben akkor is győzni tudok, ha esetleg másodikként fordulok az első kanyarban.” – árulta el a stratégiáját a miskolci versenyző.

Az elődöntőben már magabiztosan futott be az első helyen a Peugeot Sport színeiben pompázó 208-as, és ezzel újabb hat pontot gyűjtött, az előfutamokon kapott 15 mellé. A döntőben fej-fej mellett indult a két rivális, Kárai fordult a belső íven elsőként, de a várt nagy csata sajnos csak két körig tartott, az Audi műszaki hiba miatt a pálya szélén kötött ki. A hátralevő négy kör azonban ennek ellenére sem volt sétagalopp Kiss Pál Tamás számára.

 

„Defektet kaptam a murvás részen, és rögtön tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, mert Max Pucher ugyanolyan autóval indult, amivel Timo Scheider Barcelonában második lett a Vb futamon. Ezért gyorsan a joker kört választottam, hogy amíg valamennyire irányítható az autó teljesítsem a hosszabb vonalvezetést is. Sikerült, a távolságot is tartottam Pucher mögött, így az utolsó két körre hiába szökött el minden levegő a jobb hátsó gumiból, sikerült megnyernem a döntőt.” – mondta boldogan Kiss Pál Tamás, aki újabb győzelmével a két versenyhétvége után 59 ponttal vezeti a bajnokságot.

A SPEEDBOX Racing Team ezzel újabb sikeres hétvégén van túl, és most egy hosszabb pihenőt kap a csapat, mert a legközelebbi verseny újra a RabócsiRingen lesz, a szintén hagyományos pünkösdi futam. A beállítások megvannak, Kiss Pál Tamás vezeti a bajnokságot, jöhet a pihenés!

 

A Magyar Rallycross-bajnokság versenynaptára:

2017.03.25-26. Szlovákiaring – 1. hely
2017.04.16-17.  Rabócsiring1. hely
2017.06.04-05.  Rabócsiring
2017.08.05-06.  Kakucsring
2017.08.26-27.  Gerinbach
2017.10.07-08.  Rabócsiring
2017.10.21-22. Szlovákiaring

Peugeot